Súgó

Témák
FAQ
Bevezető
Fórum
VIP súgó

FAQ - Törlések, áthelyezések

Töröltétek az országomat, pedig én csak visszaválaszoltam! Ha engem töröltetek, akkor a másikat is törölni kellett volna!
  Csak azokkal az üzenetekkel tudunk foglalkozni, melyeket a játékon belül jelentesz felénk. Ha kaptál egy durva hangvételű levelet, de nem jelentetted, akkor az azt jelenti, hogy nem bántott a levél, és nincs semmi ok arra, hogy azzal foglalkozzunk. A Te leveledet a másik ország bántónak találta, jelentette, és mi is bántónak találtuk.

A játékban minden játékosunktól elvárjuk, hogy kultúráltan viselkedjen, mind a fórumokon, mind az egymás közötti beszélgetések alkalmával. Aki ennek nem tud eleget tenni, az nem való ebbe a játékba, és figyelmeztetés nélkül töröljük.
VIP országokat is töröltök?
  Normál esetben VIP országokat nem törlünk. Ha nem megfelelő stílusban nyilvánul meg egy VIP ország, akkor az írásjogát megvonjuk, hogy másokkal ne tudjon kommunikálni, de továbbra is játékban marad.

Néhány esetben azonban előfordul, hogy valaki olyasmivel fenyegetőzik, ami nemcsak a játékban nem fér meg, de a törvényekbe is ütközik (például életveszélyes fenyegetések), ilyen esetben VIP országot is törlünk a játékból.
Oké, oké, töröltetek, megértettem, hogy nem lehet így beszélni, most engedjetek vissza.
  Törölt ország visszaállítására nincsen lehetőség.
Az anarchista csoportba tettetek, pedig nem volt egy csoportban több országom!
  A több ország irányításának szigorú feltételei vannak. Ha ezeknek a feltételeknek nem teszel eleget (lásd regisztrációs szabályok első pontja), akkor szabálytalanul veszel részt a játékban a több országgal, és ez az anarchista csoportba áthelyezést eredményez. Ha a jövőben szeretnél a rendes játékban több országot irányítani, akkor mindenképpen tartsd be a szabályokat.
Az anarchista csoportba helyeztetek, pedig a másik nem is az én országom volt!
  Áthelyezéskor több tényezőnek kell egyeznie, hogy ne legyenek véletlen áthelyezések. Ha valakire a rendszerünk multigyanút állapít meg, ott 99%-ban biztosak lehetünk abban, hogy ez valóban fennáll, ez az arány jóval magasabb, mint más hasonló játékok többségében. Csupán egy nagyon minimális hibalehetősége van a rendszernek ilyen esetekben. Ha emiatt került át országod, akkor kérünk, hogy a jövőben kerüld az olyan eseteket, amikor többen játszotok, de szinte biztosra lehet venni, hogy ugyanaz a személy irányítja az országokat. (Például Te lépsz be mindegyik országba, mert egyedül vagy otthon, de muszáj támadni, stb. Ez kimeríti a csalás fogalmát, hiszen nem az ország tulajdonosa használja az országot, hanem Te irányítasz két országot.)
Az anarchista csoportba tettetek, pedig nem csaltam, csak készültem arra, hogy csalni fogok! Ez nem ér!
  Nem kívánjuk minden esetben megvárni, amíg valaki durva módon megszegi a szabályokat. Ha valakiről egyértelműen bebizonyosodik, hogy erre készül (pl megmondja), akkor is áthelyezzük az anarchista csoportba, függetlenül attól, hogy volt-e ideje elkövetni a szabályszegést, vagy még csak készült rá.
VIP országot is áthelyeztek az anarchista csoportba?
  Ha fennáll a szabályszegés gyanúja, akkor VIP országot is áthelyezünk. A VIP tagság természetesen ilyenkor az anarchista csoportban tovább él.
Meddig kell az anarchista csoportban maradnom?
  Ha országodat/országaidat az anarchista csoportba helyeztük, akkor azok végleg ott maradnak, hacsak nem törlöd őket, és indítasz új országot. A játékot azonban az anarchista csoportban is folytathatod.
Országom törölve lett, vagy át lett helyezve. Lehet tudni, hogy pontosan miért?
  Törlésekkel és áthelyezésekkel kapcsolatban, az e-mailben is megkapott indokláson túl csak VIP tagjainknak tudunk információval szolgálni, a törlést/áthelyezést követő 3 napban. Más országoknak, illetve ezen az időn túl, sajnos nem áll módunkban részletes információt adni, tekintettel az ezzel járó pluszmunkára és adatmennyiségre.
Mit jelent a "Szabályos játék védelme" indoklás?
  Ahogyan egyre több új szűrőt vezetünk be a szabályos játék biztosítása érdekében, szükséges volt egy átfogó indoklás, ahova több szabálytalanság, vagy kijátszási kísérlet is beletartozhat. A "Szabályos játék védelme" indoklást használjuk minden olyan esetben, amikor nem egyszeri, hanem visszatérő cselekedetek miatt kerül valaki áthelyezésre. Ilyen például, ha nemcsak a saját országodat irányítod, hanem rendszeresen szövetségesed országát is; vagy bármilyen módszerrel megpróbálod kijátszani a Hódító ellenőrzőrendszerét. Ide tartoznak továbbá egyéb olyan szűrések eredményei is, amik a tiszta játékot hivatottak szolgálni.
Kaphatok-e részletes magyarázatot az áthelyezésemet illetően? Látni akarom a bizonyítékokat!
  Anarchista csoportba áthelyezett ország reklamációja esetén minden esetben ismételten megvizsgáljuk az áthelyezés jogosságát. Amennyiben az áthelyezést ismét jogosnak tartjuk, vagy nem érkezik az áthelyezéssel kapcsolatban kérdés az áthelyezést követő 3 napon belül (természetesen csak VIP országok esetén), úgy az áthelyezést elfogadottnak tekintjük. Az áthelyezés okát minden esetben az áthelyezésről szóló e-mail üzenetben megküldjük. Pontos bizonyítékokat nem áll módunkban adni, tekintettel a rendszer működési elvére, és arra, hogy ez a rendszer a jövőben se legyen kijátszható ezen információk ismeretében.